Belső beszéd

Most mondjam el, hogy nem áll össze

szellemem; roncsok nemzenek

roncsot agyamban, temetőnyi

üzekvő tetem szaporítja egymást,

robbanásig telítve

a memória raktárhiányát?

Hogy itt már csak én ismerem ki

az esetleges járatokban magam,

én tudom, mikor kell

félrelépni egy lerobajló

romköteg alól? A gyalázatos

otthonosságról most beszéljek,

mellyel zűrzavaromban járok?

Hogy nem szégyelltem kiismerni

romhegyem ingó statikáját,

biztos pontokat megjegyezni,

próbálgatni, mert semmi elv

nem működik? (Petri György)

Hármashatárhegy

a viszontlátás öröme

Emberek, akik túl jól ismerik egymást, avagy sok időt töltenek egymás társaságában, hajlamosak szentimentális túlzásokba esni, ha néhány külön töltött nap után viszontlátják a másikat. Lehet ez utazás, betegség, szükség... a változás lehetősége, ami a viszontlátás pillanatában végigfut rajtuk, mindig ugyanaz. Az állandóan marcangoló kérdések, hogy ugyanolyannak lát-e még, vagy talán mást szeret már, fúrja és fúrja az ember oldalát, átfúrja a hasát, a combját, keresztül az örömén. Egyre csak vágyjuk, hogy a másik tudja, neki sokkal jobban hiányzott, ő százszor magányosabb volt nélküle. Neki ezerszer ragyogóbb a viszontlátás. Jó volna egymás karjaiba esni, megcsókolni, szeretkezni ott rögtön a padon, jó volna elmondani...
Megérkezik. Zöld kabát van rajta, túl zöld ez egy ilyen téli naphoz. Némán lépked, felém tart, súlyos csomag húzza le a vállát.
Jó volna elmondani, megölelni...
Egymásra nézünk: a viszontlátás pillanata. Vajon jól áll rajtam ez a ruha? Vajon megismert valaki mást?
Nincs szenvedélyes ölelkezés. Nincs mit mondani.
Furdalnak a kérdések.
Furakodnak bennem, -belé.

A117

ott volt minden be nem fejezett mondat, minden zavart hallgatás, minden megválaszolatlan kérdés. benne volt az összes lépcsőn visszafordulás, lehajtott fej, csak a végtelenben találkozó tekintetek. zavarba jött a nevetés, zavarba a hallgatás, a csend, a beszéd. a soha vissza nem térő alkalom. ott volt a másnapos reggel takaró-oltalma, a felejtések kínos kavalkádja, a nem-emlékszem, a meg-sem-történt, az üres poharak. a hiába várakozások a bezárt ajtó mögött, a visszafordulás el nem indulása, az őszinte hazugságok. a telefon elviselhetetlen némasága. a kabátzsebbe bújt kézremegés, az összetintázott papírdarab, a fehér betűk a fekete matricán. a meztelen karok összefonódása, az elfordulás, a találkozás, az elválás, a hideg és a meleg, az olvadó fagyok. a kirúzsozott semmi, a kimondott semmi, az elveszett semmi. 

egy mosolyban benne volt minden. minden semmi.