2007

Ha történik velem valami, te folyton azt hajtogatod, hogy tanuljak meg veszíteni. De velem mindig történik valami, így már olyannyira tudom, hogy kell veszíteni, hogy nyerni elfelejtettem. Kihunyt bennem az a hajthatatlan vágy, hogy valami az enyém legyen, képtelen vagyok már küzdeni azért, amit szeretnék. Mindig azt mondod, hogy túl könnyelmű vagyok mindenben, ami a kapcsolataimat illeti. És azt is szoktad mondani, hogy te imádod bennem ezt a könnyelműséget. Naivnak és gátlástalannak ítélsz, pedig tudhatnád, hogy csak a fiatalságom miatt vagyok ilyen. Mikor ezt felhozom neked, kinevetsz és legyintesz a kezeddel. Azt mondod olyan vagyok, mint egy apró bogár, csapongok egyik helyről a másikra, egyik emberből a másikba és közben kinevetem őket, mert ők még bújócskázni akarnak. Holott már régen nem szeretnék ilyen lenni, jó lenne valami biztos pontot tudni magam mellett, hogy amikor annyira fáj, akkor oda tudjak menekülni. Nem akarok több embert, azt akarom, hogy akik körülöttem vannak, azok maradjanak is velem örökre. Mindig azt mondod, hogy ne mutassam ki a rajongásomat, mert elijesztem vele az embereket. Várjak vele, hagyjam, míg bennük is kialakul valami, legyek türelemmel és megkapom érte a jutalmam. Olyan sokszor el szerettem volna mondani, hogy most már hallgatok, most már jobb lesz minden és megtalálom én is azt a valakit, aki jön, ha akar. De túl sokat vártam és nem szeretnék minden egyes alkalommal keserves zokogásban törni ki, mikor arra gondolok, hogy most már soha többé nem jön. Sosem mondtad, hogy ő valaha is gondolt rám, sosem biztattál  hogy biztos úgy lesz, ahogy én akarom, csak még idő kell. Kérlek, most az egyszer hazudd nekem azt, hogy eltévedt, és fogj meg jó erősen, hogy ne tudjak utána rohanni. Aztán pörgess meg jól, addig, amíg bele nem szédülök, nyisd ki a szemem és mondd, hogy nézzek körül. Kérdezd meg, hogy látom-e őt, és ha azt válaszolom, hogy nem, akkor megtaláltam.