Azt mondta, szeretné abbahagyni.
Azt mondta, hogy fázik.
Azt mondta, hogy fél.
De az arca mindig mást mondott.
Láttam a szemén, hogy nem is fél igazából, csak a színész beszél belőle, ki tudja honnan, miért. De sosem szabadult többé az álarctól, mintha ráragadt volna, körülfonva törékeny, fehér arcát. Remegett, mikor megfogtam a kezét.
Azt mondta, nincsenek már szabályok.
Azt mondta, hogy már nem fél.
Azt mondta, vigyem haza, és mikor elhajtok, ne nézzek vissza rá.
Két nappal később találtak egy széttépett maszkot egy szakadék szélén, valahol ott, ahol a világ véget ér.
Senki nem tudta, hogy hány ember repült el azon az éjszakán.
Később, mikor már mindenki aludni tért, visszajött és eltakarta az arcát, így sírdogált minden éjszaka az ágy szélén. Nézd, milyen fekete az ég, mondta. Én csináltam.
No comments:
Post a Comment