üres a lakás. zárva a gangra néző ablak, ahol annyi estét átbeszéltünk. bizonyára kihűlt az asztalon felejtett tea, ahogy a nagy falak is hidegek már.
a csend is kicsi, ekkora ürességhez.
egy belőlünk épített vár, ami nem volt jó aztán, csak menedéknek: "nem érzem már ugyanazt", mondtad akkor, én pedig bezártam az ablakot, ahol annyi estét átbeszéltünk. te az asztalra tetted a teát.
hogy én mentem el, vagy te hagytál ott végül, már nem tudom.
túl nagy a csend, ekkora szavakhoz.
a végleg elrontott érzése is csak akkor tudatosul, mikor nem várok már csattanót a végére.
No comments:
Post a Comment